2015. október 27., kedd

Bemutatkozás

Őszintén, soha sem voltam jó a bemutatkozásokban, és szerintem ez most sem lesz másképpen, de azért próbálkozom, szóval, akkor íme:
A blogger nevem Astrid Haynes, nagyjából egy éve blogolok, és fél éve léptem be ebbe a közösségbe. Amit talán fontosabb tudni rólam, hogy nagy könyvmoly vagyok, az eddigi rekordom azt hiszem iskola időben 1 nap alatt 366 oldal elolvasása, ami egyesek szerint már beteges, de hát na!:) Nagyon szeretek olvasni, egy év alatt azt hiszen nagyjából 70-80 könyvet olvastam el. Én is próbáltam már több történetet is írni, de általában csak 1-2 fejezetig jutottam el, főleg azért, mert nem találom elég jónak magamat, ezért inkább cikkeket írók, és fejléceket, és designokat készítek. Utóbbiakat talán kicsivel több mint egy éve, de úgy igazán Áprilistól kezdve. Sokat gyakoroltam, így ennek hála nyáron felvettek a Skyscraper Blogdesign remek csapatába, és a lányok voltak az első itteni barátaim, mostanra pedig a legjobbak, nagyon sok mindent köszönhetek nekik, rengetegszer segítenek nekem, és mindig mellettem állnak. Filmeket, és sorozatokat nem nagyon szoktam nézni, így keveset ismerek, viszont imádom az Így neveld a sárkányodat című animációs mesét, amelyet először 2013 nyarán láttam, és azóta óriási fanja vagyok!:) A zenei ízlésem leginkább pop, rock, legeslegnagyobb kedvencem, Avril Lavigne, aki....húúúú....akit eszméletlenül imádok, a lányok már tudják!:"DDDD A zenéje eszméletlen, a nehezebb időszakokon is átsegített már. Sokat szoktam viccelődni, de ezzel inkább az igazi természetemet palástolom, teljesen, senki sem ismer. Nem kevésszer bántottak, és árultak el, ezért inkább egy maszkot viselek. Négy évig fuvoláztam hobbi szinten, tavaly fejeztem be, mert már nem érdekelt annyira, és nem szerettem volna erőltetni. Hm....azt hiszem most már azt is meg kéne említenem, hogy miért hoztam létre ezt a blogot. Mindig is szerettem segíteni az embereken. Mostanában a bloggereknek számos dolog lett nehezebb, és úgy mondd rosszabb. Célom, hogy támogathassak minél több írót, cikkekkel, és sok minden mással. Tudom, én is csak egy lány vagyok, de azért remélem tehetek valamit.  Szívesen készítek designokat, fejléceket, kérésre cikkeket is, esetleg nagyon rövid véleményeket, szóval ha valami ilyesmi kéne, szóljatok!:) És azt hiszem....izé....ennyi is lenne ez a a bemutatkozás féle, ha bármi kérdésetek van nyugodtan írjatok!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése