Újfajta bloggerek, avagy hova fajul a blogger társadalom?

Sziasztok!:)

Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam semmilyen bejegyzést! Nem szeretnék mentegetőzni, hiszen az okok senkit sem
érdekelnek, egyszerűen csak sajnálom. Az viszont már sokkal érdekfeszítőbb, hogy egy újabb cikket hoztam nektek!:)

Néhányan már szerintem láttátok azt a közvéleménykutatásos lapot, amit még pár hete tettem közzé, „Újfajta Bloggerek” címen. És ezzel el is érkeztünk a mai szösszenetem témájához.

Ti is találkoztatok már Divat bloggerekkel, akik csak a hírnév miatt írnak? Titeket is idegesítenek? Mi a helyzet azokkal, akiknek a facebbokja, inkább hasonlít egy Tumblr-re? Őket is ismeritek? Én sajnos igen, és engem tényleg ki tudnak hozni a sodromból, és úgy vettem észre, hogy másokat is. Pár kérdést tettem fel ebben közvéleménykutatásban, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki kitöltötte, hiszen 51-en válaszoltatok!:) Nem fogok minden választ bemásolni, de még egyszer köszönöm all anyone!:)

De mielőtt úgy igazán belemerülnénk ebbe a témába, le szeretném szögezni, hogy ez a cikk nem bántás és cikizés miatt íródott, és nem szeretnék senkit sem megbántani vele. De van egy olyan érzésem, hogy attól még lesz sértődés. Na, akkor vágjunk is bele!
(Csak hogy tiszta legyen: a vastag betűs részek a kérdések, a dőlt betűsek a válaszok, és a simák pedig én vagyok.  A válaszok után hadoválok egy kicsit:"DDDDD)


Manapság egyre több újonc van, akik csak "menőznek" az ismerőseik mentes profilukon. Mit gondolsz róluk?


Unom őket, azért vagyunk bloggerek mert felgyülemlett valami bennünk és csak úgy tudjuk ki adni őket magunkból ha leírjuk.

Próbálkozhatnak. Egy idő után, úgyis megunják, elfelejtik.

Az ilyen embereknek teljesen felesleges blogger nevét is felvenni vagy bloggernek mondania magát. Ugyanezt megcsinálhatja az igazi profiljával is, talán azt még többen is látják...

Leginkább azt, hogy már kezdhetnének megfogyatkozni, mert nagyon elegem van belőlük. Persze, menőznek és népszerűségre vágynak, amit sokan be is kajálni, nem is tudom, hogy miért. Nem érdekelnek ezek a típusú bloggerek, sőt nem is nevezném őket annak.

Nem igazán értem a logikájukat. Valaki ne azért kezdjen el blogolni, mert az olyan "menő"..

Kicsit bosszantóak. Nem különösen foglalkozom velük, mert tovább görgetek, de egy ideje egyre többet és hosszabban kell görgetnem, mire átverekszem magam a posztjaikon és valami engem érdeklő dolgot találok a hírfolyamban. Szerintem, ha igazán komolyan vennék az írást, akkor belátnák, hogy a történetbe kell több energiát fektetni, nem pedig a self-brandbe. Persze fontos, hogy az ember igényes keretek között reklámozza magát meg a történetét, de a figyelemhajhászás inkább visszaüt.

Szerintem nincs értelme. Manapság már azért blogolnak azok a bizonyos emberek, hogy menőzzenek. Pedig egyáltalán nem menő az, ha össze - vissza, tele hibákkal írsz. Ott vannak a paródia blogok. Nincs ellenemre, mert némelyik tényleg vicces, humoros, de a többi az már nagyon elcsépelt. Manapság már csak azért írnak, mert olvasókat akarnak, és nem saját maguk miatt írnak.

Szerintem elég gáz dolog. A blogot még mindig maguknak kéne írnia az embereknek. Én már elég régóta írok, és nagyon meglep, hogy ilyenek lettek a bloggerek.

Szerintem eléggé unalmas és közönséges dolog. Ha már posztolsz, posztolj érdekeset:)

Szerintem, egy pár hónap után, úgyis megunják. akik igazán írni akarnak, nem morzsolódnak le mint az ilyenek. Ugyan nem ismerek ilyen fellengzős bloggert, de ismerek olyat, aki nem ebben tehetséges, mégis erőlteti.

Mind voltunk kezdők, de a saját tapasztalataimból soha senkinek nem volt ekkora egója, mint a mostaniaknak.

Nem csak az újoncok, hanem a régebbi "tapasztaltabb" bloggerek hülyeségeik is idegesítenek. Ha valamit nem mer a saját profiljára kirakni, akkor a bloggeresre minek?

Tanácsokkal, sugalmazásokkal kellene ellátni őket, finoman célozgatva a tényre, hogy amiket ír az felesleges/butaság/nem jó stb.

A válaszolók többségével egyetértek, hiszen ez egy eléggé „nem jó dolog”, ha fogalmazhatok ilyen egyszerűen. Személy szerint engem is idegesítenek már. Az ember ne a hírnévért blogoljon, hiszen akkor sem ő, sem az olvasói nem fogják élvezni. Mindenkinek tanácsolom, hogy döntse el magában, miért blogol, kiért blogol. Ha ez megvan, akkor jöhet a megvalósítás elkezdése, és a hibák elsimítása. Az ilyen emberek is tudnak nézetet változtatni, csak sok energiába, és időbe telik. Az olyanokról, akiknek pedig még blogja sincsen, csak egy ilyen kiírokmindent profilja van, blogger felhaaználóként titulálva, azokra pedig én már nem tudok nagyon mit mondani, max annyit, hogy gondolják át lépésről, lépésre.


Ismersz ilyen bloggereket? Ha igen, nagyjából mennyit?


Kb.6 ilyen bloggert ismerek.

A fél tumblr... :(

Szerencsére nem ismerek.

Számszerint nem tudom, de vannak.

Ismerek, végtelent.

6-7

Ötöt-hatot biztosan fel tudnék sorolni.

Személyesen nem, de van legalább 5 akit fel tudnék sorolni!

Nem ismerek, csak látom, mi zajlik a facebookon

Elég sokat

8-10

Szerencsére nem, csak csoportokban látom őket.

10 max.

A válaszolók átlagosan 3-4 ilyen bloggert ismernek, valaki többet, valaki kevesebbet. Én nagyjából 5 és 8 között. Számomra megdöbbentő, hogy mennyire sokan lettünk, és sajnos a közösségünk egyharmada ilyen emberekből áll. Ahogyan azt az előbb is mondtam, ezeket el lehetne kerülni, ha kicsit gondolkodnának, és hajlandóak lennének változtatni. Igen, azt hiszem, ez lenne a legfontosabb, hiszen addig biztathatjuk, szidhatjuk, stb csinálhatunk velük, amíg ők nem szánják rá magukat a változásra.


Mit gondolsz az "ál depressziós" bloggerekről?


Szánalmas. Csak azért kiírni ilyet, hogy sajnáljanak, vagy idegen emberek szóljanak hozzá, teljen felesleges. Az meg aztán főleg, ha szerelmi bánatuk és depressziójuk van, 13 évesen. Kiakaszt!!! én sem a privát sem az írói profilomra nem írnék ki semmi személyeset. Ha bajom van, megbeszélem a barátaimmal privátban.

Megőrülök tőlük. Komolyan. Ezekkel ki lehet kergetni a világból.

Egy bizonyos szintig elfogadhatónak találom, hogy a blogger megosztja olvasóival az állapotát (leggyakrabban a beauty blogokon fordul ilyen elő). Persze ezalatt azt értem, hogy elmeséli kimerítő volt-e a hete, meg ilyesmik. De amikor azt kell olvasni, hogy neki milyen rossz, stb... Olyankor felteszem magamnak az a kérdést, hogy hol a francba vannak a barátai, akiknek ezt elmesélheti, és miért kell ezzel terhelni random embereket? Mellesleg arról ne is beszéljünk, mennyire el tudja venni az olvasó kedvét, amikor a blogger folyamatosan a saját "nehéz életéről" beszél.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Vagy csak egyszerűen figyelemre vágynak, ennyi.

Nos, szó, ami szó, az embernek tényleg nem esik jól, ha mindennek lehordják a blogját, szerintem természetes, hogy kiakad, vagy szomorú lesz. Az "ál depressziós" bloggerekről csak az a véleményem, hogy figyelmet szeretnének, mert már ennyire lesüllyedt ennek a társadalomnak a szintje, az új generációban vannak tehetségesek, kevésbé tehetségesek és egyenesen bénák. Namost a kiválló embereket se szokták isteníteni, holott megérdemelné. A bénák pedig kirakják a munkájukat és még ők vannak felháborodva meg maguk alatt. Ha valaki nyilvánosság elé teszi ki a munkáját, annak vannak/lehetnek következményei. Általában szerintem ezek az "ál depressziós" "bloggerek" a kis 11-12 évesek, mert nekik nincs tapasztalatuk, nem tudnak egy tisztességes blogot írni, a végeredmény meg persze az, hogy mindenki lehordja őket. Szóval újoncok ne sajnáltassák magukat, gyakoroljanak wordbe :D

Azt, hogy nem értem miért sajnáltatják magukat, amikor nem csak nekik vannak problémáik. Belőlük szintén elegem van, hiszen nem tudják, hogy mégis hol van a határ. Elszállnak, és csak sajnálkozni tudnak, mert ez a hobbijuk, amit nem is értek. Ez is az a fajta ügy, amikor van valami apró kis bajuk, abból elefántot csinálnak, míg azok, akiknek tényleg fontosabb problémájuk van, csak hallgatják ezeket a barmokat. Már bocsánat.

Szerintem, nem kell közszemlére tenni és mindenkivel megosztani a bánatod. De lehet, hogy igazából jó érzés nekik ezt valahova leírni.

Ebből jól is kijöhetnek, mert ha valaki hasonlóval találkoznak, akár még segíthetnek is egymásnak.

Na, az a legelső kategória legrosszabb alkategóriája. Itt már köze nincs a dolognak a bloghoz vagy az íráshoz. Angolul erre van egy remek szó: "attention whore". A blogközösséget és az olvasói táborát arra használja, hogy önmagát igazolja és foglalkozzanak vele. Ez egyrészt szomorú, mert lelkileg nagyon nincs rendben az ilyen blogger, másrészt viszont idegesítő, hogy kierőszakolja a kommenteket.

Egyre több az ilyen író, akik a profiljukat sajnáltatásra használják. Én nem akarom megszabni tényleg, hogy ki mit írjon ki a saját faszbukjára, de szerintem ezek a dolgok nem oda valóak, hiszen BÁRKI láthatja őket. Bárki, főleg úgy, hogy a legtöbben nem is rakják be „csak az ismerősök láthatják” vagy mibe. Tudjátok, van egy ilyen izébigyula a fészen. A barátok eézrt vannak, hogy az ilyeneket elmondjuk nekik. És nekem aztán ne jöjjön azzal, hogy nincs neki barátja, amikor a posztjai fele meg imádás a netes besztfrendz-dzel. Akkor neki mondd el, hiszen attól még hogy netes…. Szerintem nagyjából mindenkinek vannak problémái, mégsem posztolják ki „itt van, vegyétek” címen.


Szerinted miért csinálják?

Nem hiszem, hogy tudatosult bennük, de rájöttek, hogy önmaguk sajnáltatásával beindítják az emberekben az együttérzést, az empátiát, ezáltal sokkal nagyobb figyelmet kapnak, mintha arról írnának, hogy süt a nap és mindenki boldog.

Várják az együttérzést és a sajnálatot másoktól, hogy többet foglalkozzanak velük és kedvesebbek legyenek hozzájuk.

Lehet, hogy nincs olyan barátjuk, aki tényleg foglalkozna velük. Ki szeretne tűnni a tömegből... Ezzel eléri, csak a háta mögött, lehet, hogy kinevetik...

Valószínűleg nem kapják meg a kellő figyelmet a környezetükben. Talán családi problémák, vagy a suliban nincsenek olyan barátaik, akiben megbíznának, vagy nem érzik magukat népszerűnek. A közösségi oldalak anonimitása megadja azt a biztonságot, hogy itt szabadon reprezentálhatják önmagukat olyannak, amilyenek lenni szeretnének a való életben. Népszerű bloggereknek, akik "menő" sok feliratkozós sztorikat írnak és az olvasók minden nyúlfarknyi posztjukra lájkáradattal reagálnak. Nem véletlen, hogy a legtöbb ilyen blogger a mostani szépségideálnak tekintett instalányokat állítja be profilképnek, ezzel is erősítve a kívánt hatást.

Mivel nincs egy olyan csoport sem, ahol a hirdetés mellett konkrétan a közösség építésre mennének (gondolok most hasonlóakra, mint a tumblis csoportok szoktak lenni). A legtöbb blogos csoportban, ha nem hirdetést vagy kérdést írsz ki, akkor szó nélkül kitörlik. A személyes posztokat pedig nyilván ebben az esetben is ugyanúgy kiírnák. Lényegében így akarunk kialakítani egy pici közösséget az ismerőseink és önmagunk között, de sajnos sikertelenül. (Igen, bevallom, néha én is irkálok ki fölösleges dolgokat, ha úgy van kedvem, hátha ez által sikerül megismerkednem valakivel vagy valakikkel.)

Figyelemre vágynak. Egyedül érzik magukat, és kell nekik a figyelem.

A válaszolók többsége leírta az én véleményemet is egyben. Figyelemfelkeltés. Egyedül érzik magukat, stb, stb. Az előző kérdésnél már leírtam, hogy szerintem ilyenkor a barátoknak kéne az ilyeneket elmesélni, viszont a szülőknek is. Manapság a kamaszok jobban bíznak a barátaikban, mint a szüleikben, ami nem baj, hiszen ilyenkor az emberben átértékelődnek a dolgot, és a személyisége is „kifejlődik”. De a legnagyobb bizalmasaink, és támogatóink, akár ciki, akár nem – nem, nem ciki – a szüleink. Higgyétek el, ők tudják a legnagyobb segítséget nyújtani, még akkor is, hogyha ezzel nem értünk egyet. Ezt a témát még tudnám tovább is fejtegetni, de ez most nem az a cikk!:”DDDD Szóval, barátok, szülők, nem net!


Szerinted a ténylegesen "dolgozó", és "normális" bloggerekből hogyan lehetne olyan jó kis közösséget alkotni, mint amilyen régen volt?

Hm... Ez egy jó kérdés. Valószínűleg sehogy, de most kit tekintünk "normálisnak" meg "dolgozónak" mert ennyi erővel a kétszázhuszonhatodik sablonos 1D fanfic író is dolgozik a blogjával, nem?

Talán csoport chat-ben lehetne egy kisebb közösséget kialakítani a "normális" bloggerekből, vagy talán egy rejtett csoport segítségével a facebookon, és ha mondjuk van(nak) új, normális blogger(ek) megkérdezni őket, hogy nem-e lépnének be, vagy nem tudom.

Fogalmam sincs, de jó lenne:)

Na, ez egy nagyon jó kérdés. Az a baj, hogy az ilyen bloggerek (szerintem én is idetartozom a 3 éves aktív pályafutásommal), megteremtettek maguknak egy imidzset, van egy bizonyos réteg, akiknek írnak, és bár vágynak nyilván az újabb és újabb sikerekre, elismerésekre, nem látják értelmét versengeni a több ezer újonccal.

Az a baj, hogy a mai világban rengeteg kis nagyképű csitri (elnézést a csúnya beszédért) van, akik azt hiszik, hogy a blogolás csupa móka és kacagás. NEM! Nem könnyű egy tisztességes, jó blogot vezetni és nem könnyű jó kritikákat írni, jó novellát fogalmazni... stb. A gyerek a mai világban "menő" akar lenni, de ebből csak a nevetséges blogok sorozata következik. Igen, én is voltam kicsi. Igen, én is írtam akkoriban. DE VOLT ANNYI ESZEM, HOGY CSAK GYAKOROLTAM ÉS NEM RAKTAM KI A NETRE!!!! Ezt nem tudják a picik felfogni! Valamint én úgy gondolom, jó lenne egy olyan facebook csoportot alkotni, ahol a normálisak vannak. Szabályzat, meg minden lényeges opciót be kell állítani, kész a tökéletes blog. És ha meglátja az admin, hogy az illető kezdő, vagy kommentekben egyszerűen nem odaillően fogalmaz, töröljük. (Hm, nem is rossz ötlet, lehet, megcsinálom :3 ) De lényeg ami lényeg, hogy olyan jó kis közösség, mint amilyen régen volt, gondolom nem lesz. Nem igazán tudom, milyen volt régen, fiatal vagyok, mégis koromhoz érett. Nem vagyok csitri 12 éves, nem is 13, ahhoz adj még 3-at :D Tehát, nem tudom, milyen volt régen, de el tudom képzelni, hogy sokkal jobb és nem volt ilyen "csitrik támadása" időszak. :)

Nehéz kérdés, mert Ki a jó blogger? Szerinted X jó blogger, míg Y szerint X nem az. Nehéz lenne szűrni, de például, szerintem lehetne úgy, hogy jelentkezni kell privátban, felelni olyan kérdésekre, mint pl: Kor, mióta és miért blogol, akár pár személyes kérdést is fel lehetne tenni amiből le lehetne szűrni ki milyen nagyjából. Ezután megnézni a blogját, és ha az írásai egy minimum szintet megütnek, akkor be lehetne venni egy zárt csopiba. Nagyjából, mint egy állásinterjú. Aztán itt ismerkedhetnénk egymással. Csak az jelentkezne, aki tényleg komolyan gondolja és szeretne barátkozni, segíteni.


Ehhez nem sok mindent írnék most, talán csak annyit, hogy létrehoztunk egy ilyen csoportot, és próbálkozunk!:)


Esetleg van még valamilyen hozzáfűznivalód ehhez a témához?:)

Csak annyi, hogy az újoncok fogják vissza magukat, mert kezd ténylegesen elegem lenni belőlük, amiért ennyire nagyra vannak maguktól, pedig eddig még nem igazán sikerült megteremteniük valamit, ami minőséginek mondható.

A probléma valós és bosszantó, de szerintem nemigen lehet ellene tenni. Blogot vezetni most menő, mindenki kreatív művésznek/írónak/life coachnak/fashionistának akar tűnni, viszont roppant kevés munkát fektetnek bele. Vagyis a probléma az, hogy úgy érzik ők már sok munkát belefektettek, mert telefonon összedobtak egy alig 1000 leütéses hányaveti fejezetet, vagy kikunyeráltak más bloggerektől könyvborítót, fejlécet, "designet" (az isten szerelmére, hogy senki nem tudja ragozni normálisan: design-t vagy dizájnt a helyes). Úgyhogy marad a végeláthatatlan továbbgörgetés, meg a hírfolyam testreszabása, hogy ne is lássam.

Nyilvánvalóan az emberek posztolási szokásaik korfüggők, és bloggerek a legkülönfélébb korosztályokból valóak. Személy szerint én ismerek 35 éves és 10 éves bloggert egyaránt, nem csoda, hogy nem ugyanolyan az érdeklődési körük. Ez függ az érettségtől is, sőt, főleg attól, majd a bloggerek hangulatától is. Aztán felmerült az a kérdés is, hogy mi az oka a hírnevüknek? Nem bloggerként híresek, csupán a nevük az a személyiségük miatt. Biztos vagyok abban, hogy senki nem lesz "híres" akkor, ha gáz dolgokat ír ki magáról vagy másról, bármiről. Összességében a gond az, hogy nem igazán vannak olyan csoportok, ahol a közösség építés lenne a cél. Emiatt van két véglet: akik megpróbálnak a posztjaikkal valahogy ismerkedni másokkal, de ezt túlzásba képesek vinni; és azok, akik ezt rossz néven veszik és lázadnak, hogy "miért ők a híresek".

Remélem sikerül véghezvinned a terved, mert úgy érzem, ezzel a cikkel nem állsz le, és már forralsz valamit. :3 Ha kell, szívesen segítek! :D (Úúúú, ki vagy, te kis gondolatolvasó?*-*:”DDDD)

Figyeljetek, szerintem nem is húznám tovább ezt a cikket, hiszen mindent leírtam. Mindenki gondolja végig, ezeket és döntse el, hogy mi ennek a lényege!:)

Csócsók, puszipuszi

Vélemény - Story Time

Sziasztok!

Astriddal megbeszéltük, hogy ezentúl véleményezünk is blogokat, de csak olyanokat, akik rászorulnak a segítségre és a tanácsra. Szóval ez nem olyasmi, amit kérni lehet, egyszerűen segíteni próbálunk ezzel is, és reméljük ezt egyik író sem bánja, aki ilyet kap tőlünk. 

És hogyan találunk ezekre a blogokra? Bárhogy. Leginkább facebook csoportok által, mint a legtöbb más történetre. 

Az első ilyen: Story Time

Írója: RockH

http://storytimelogan.blogspot.hu/

Kinézet:

Ez az első és talán legfontosabb dolog, mikor egy olvasó rálép a blogodra, mivel ezt látja meg elsőként, továbbá sok dolog is áll ezen. Méghozzá az, hogy a betekintő hozzá kezd-e a történethez vagy sem? 

Lehet, hogy te is azokhoz az emberekhez tartozol, akiket nem érdekel túlzottan a blogjának a kinézete, hiszen a történet a fontos, nem igaz? Nem a csomagolása! Hidd el, mennyi? Lassan másfél éve vagyok a bloggervilág tagja, és amit megtanultam az az, hogy ne becsüld alá a design varázsát. 

Mindenki szívesebben olvas egy olyan történetet, ami szépen "be van csomagolva", és látszik rajta, hogy az író törődik azzal, milyen is legyen kívülről. Rengeteg jó metaforát hallottam már erre, de ami a legjobban megmaradt az a "Te is csak olyan fiúk után fordulsz meg az utcán, akik jól is néznek ki." meg "A külső megfog, a belső megtart."  szólás volt, és mindkettőnek igazat adok. 

De mi kell ehhez? 

Kezdetben egy mindent elragadtató fejléc. Őszinte leszek, hiszen mindenki ezt várja el, nem fogom azt mondani erre, hogy szép, ha egyszerűen nem az. Persze, látszik az alapon, hogy jól összemosta, de ez nem elég ahhoz, hogy nagyszerűnek tituláljuk. Ha egyszerűen te is egy olyan design oldalnál lennél szerkesztő, ahol eszméletlen munkákat gyártanak, hidd el, te is máshova tennéd a mércét. Hasonlítsd össze mondjuk Lexie egyik munkáját (x) ezzel, és megtudod, mire utalok. Így kábé olyan, mint egy megszerkesztett kép, és rátéve bitangnagyban egy cím, ami ráadásul nem nagyon tükrözi a történetet, ahogy elolvastam a fülszövegnek vélt valamit. (Erre később kitérek jobban.) Sokkal szebb lenne több és változatosabb, ide illő textúrákkal, és a fejlécen sokkal szebb, ha szereplő is van. Mondhatod, hogy nem akarsz a főszereplőhöz színészt rendelni, de a modulsávban a dolog nem erről árulkodnak, mikor Francisco Lackowski képe visszavirít rám. Így ajánlom, hogy akkor őt tetesd a fejlécre, ha csináltatsz egy másikat. 

A mostani design elég egyszerű, amivel nem is lenne baj, ha nem lenne elcsúszva az egész, de elvan. Ráadásul az egésznek egy a háttere, a bejegyzéseknek nincs is, ami annyira nem célszerű, mert rontja az összhatást. Ez a feketés szín viszont egész jól passzol ehhez a kékhez, azzal nincs gond. 

A modulsor kicsit furcsa. Meg is magyarázom, miért. Jól döntöttél, mikor a kis fülszöveget tetted legfölülre, hiszen így annak, aki rákattintott, annyira nem kell lemennie, hogy megtudhassa, mégis miről szól a történeted. A következő viszont egy dobogó (?), amit először nem is tudtam, miért tettél oda. Első pillanatra, azt hittem, arra rákattintva megtaláljuk azokat a fejezeteket, amik a dobogón megjelenik, de tévedtem. Az lenne a menü. Tulajdonképpen ez benne a furcsa. Tök jó ötlet, díjaznám, ha mondjuk a megfelelő menüpont nevének a kezdőbetűje lenne ráírva, nem pedig számok. És az összes ugyanolyan színű lenne, mert így a 2,3,4 arányosan passzol ahhoz a kékhez, ami megvan adva alapból, de az 1 és az 5 már teljesen elüt tőle. Tudod, mit? A legegyszerűbb lenne egy sima szokásos menü, amin ki vannak írva, mit találsz ott. A vízszintes és a függőleges közül, én az utóbbit jobban szeretem, bár ez tényleg design függő, éppen melyik illik oda. Ráadásul benéztem a fejezetek menüpontba, ott még csak az első két rész volt feltüntetve, de azt ajánlom, ezt vezesd rendesen, ki tudja, mikor lelsz új olvasóra... Az archívum teljesen felesleges, ha van fejezetes menüpontod, csak foglalja a helyet. A chat okés, tök jó az a gif fölötte, de egy bajom még mindig van vele. Mivel az alap írás ott fekete, akkor ajánlom, hogy a chaten is az legyen, és ne fehér, mert akkor elüt az egésztől, és rontja az összhatást. És ezt a kissé rikító kéket is jobb lenne lecserélni valamelyikre a designban már szereplő, kevésbé vakító színre. A magamról rész is teljesen felesleges, bár nem kavarja fel az állóvizet, ha mégis ott van, csak sokkal jobb lenne, ha lentebb vinnéd. A cserék nyugodtan mehetnek legalulra, hiszen az tulajdonképpen már nem a te blogod része, hanem a többieknek ajánlás és biznisz. Egyszóval a rendszeres olvasók jöhetnének sokkal fentebb, hogy az olvasónak, aki fel akar iratkozni, ne kelljen legörgetnie. Nem tudom, miért, egyszer nekem is ajánlották, elvileg így van. Szóval ajánlatos. A megtekintés is mindegy, hogy ott van-e, de ha már igen, elég egy sima szám, nem kell mellé a statisztikai cucc, hogy a legutóbbi időben hogy haladt a blog dolga, ezzel ha csökken a nézettség, magadat égeted, hogy ilyen alacsonyan van. A három verseny kép pedig kint az oldalsávban nagyon zavaró és csúnya, ezért is hoztál létre ennek egy menüpontot, nem igaz? Akkor tedd őket oda!

Itt megemlíteném, hogy a legszebb egy bejegyzésnél, ha az egész sorkizártra van állítva, azaz végigírja a sort margótól margóig, ahogy azt alsóban a magyar tanáraink tanították nekünk, de mi sose tartottuk be. ( Kijelölöd az egész bejegyzést, aztán a szerkesztősorban találsz a széttépett papír és a számokkal ellátott sor között egy olyan jelecskét, ahol sima sorok vannak, kisebb-nagyobb sorhosszúsággal. Itt keresd meg a legalsót, amiben hat darab ugyanolyan hosszúságú vonalt találsz, és nyomj rá. Tadammm, már is kész, és mennyivel szebb!) 

Talán ez annyira nem tartozik ide, csak egy picit, de megemlítem. A bejegyzés elején található gifek engem legalábbis idegesítenek, hiszen a mozgó dolgok mindig el tudják vonni a figyelmet, nem? A színházban is az emberek arra a szereplőre figyelnek, aki éppen játszik, és nem arra, aki hátul áll és néz, nem igaz? Dehogynem. Igaz, sokkal színesebb, ha képeket is teszel bele, egyet-egyet, de akkor ágyazd be a szövegbe, ne legyen kívülálló, és ne mozogjon. És igazából.. Illjen is hozzá. A második fejezetnél borzalom ez a csajszi, már megbocsáss. 

Egyszóval és mindent összegezve:

Érdemes lenne egy új designt kérned valakitől. Nincs ötleted? A blogunkon Astrid gyönyörűeket csinál, és ha szépen megkéred e-mailben (!),  biztosan elvállalja, hogy emberi időn belül készít neked egy gyönyörű kinézetet, amitől mindenki elájul. De a rendelés közben, és az azután történő dolgokban ügyelj a fent tanácsoltakra!

Cím:

Eléggé semmitmondó. Ezen ne sértődj meg, de komolyan, nincs benne olyan, amitől azt mondanám, hogy ejjj, végre, ez állati, hanem inkább, hú, lehetett volna valami izgisebbet is választani. Hamarosan hozok egy cikket arról, hogy hogyan válasszunk jó címet, és mégis milyen az a jó. 

Mivel ez egy gyilkosos, horror szerű történet, ajánlom, hogy valami magyart próbálj meg találni hozzá, ami kötődik is ide. Mondjuk: Feltöltve, Vér és puskagolyó, vagy mittudomén. Agyalj rajta! 

Fülszöveg:

Még mindig őszinte leszek. Szóval ez a "fülszöveg", amid neked van, az katasztrófa. 

Már az első mondat sántít, és nincs is befejezve. 

"Logan Harroway, másoknak Logan Green." Ahha, és mi van vele? Ahha, felfogtuk, hogy így hívják, halleluja! 

Ennyit a szarkasztikáról. Össze lehetne foglalni az első két mondatot egyé. 

pl. Logan Harroway, most már csak Logan Green, a fiú, aki  tizenhat (vagy valami) évig járta sorban az árvaházakat, hogy otthonra találjon. Pár hónappal ezelőtt azonban eljött az ő napja, és egy kedves család vette magához. 

Valahogy így. És sokkal több információt juttass el a talán leendő olvasóhoz, mert így csak annyit tudunk, hogy árvaházból jött, meg befogadta egy család, akiknek felvette a nevét. (Amit szerintem nem szokás ilyenkor, de nem tudom, nem voltam szerencsére ilyen helyzetben.) 

Aztán feltűnik még két név, akikről azt se tudjuk, hogy ki fia borja, meg mit keres ott. Magyarázd meg, hogy ki az a Ralph, mi történik, mikor helyreáll a srác élete stb... Mikor szerez új barátokat? Vagy azok még az árvaháziak? Nem tudjuk, mert nincs leírva. 

És a végén lévő kérdések sok esetben lehetnének hasznosak, de itt inkább idegesítőek. Egy-két kérdés tökéletesen megfelelne, de így, hogy nem tudunk semmit, nem valami fényes.

Sajnos, helyetted nem tudom megírni, mert nem ismerem a történet hátterét, mit akarsz az egészből kihozni, de a Blueberries Designon már olyan is van, hogy fülszöveg rendelés, így ha minden kötél szakad, Sayaa Badrick munkáját nagyon ajánlom.

Egészítsd ki! 

Történet:

Az első fejezet kicsit kaotikus, mintha két külön helyszínen játszódna, de négy különböző kép lenne. A páratlanok, az egy és a három, az az iskolában történik, míg a második és negyedik egy menekülést mutat be. Nem tudom, mit akartál ezzel elérni, de bennem csak összekavarodtak a dolgok ahelyett, hogy megtudjak valamit is belőle. Ez leginkább prológusnak menne el a benne lévő "köd" miatt. 

Nem tudom, ezek alapján az E/3ban írt dolgokat részesíted előnyben, mivel az egész történet abban íródik, így nem nagyon tudjuk meg Logan érzéseit, és mindent úgy írsz le, mintha természetes lenne, mindaz, amit említesz. Pedig én azt se tudom, kik a Vörösek vagy, mi az a Sárkány, amiből Damien lép ki. 

A harmadik rész is egy kicsit kaotikus lett, mivel nem jelezted sehogy, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy befogadta Damien, csak annyit írsz, hogy így kezdődtek a mindennapjai. Ami kicsit furcsa, és ez a változás, amin keresztülmegy, több időt is igényelne, mint a meg sem említés. És kicsit gyorsan jön ez az "érzéseid nem egyoldalúak" dolog, csak eddig nem jött rá. Túl gyors a történet szempontjából az egész. Meg se ismertük a csajt, még azt se tudom, hogyan néz ki. Meg mit csinál. 

Ahogy a negyedik fejezetben előforduló Ralph-ról sem tudunk semmit, csak elfogta az embereket, aztán kinyíratta az őrt, mert megszöktek. 

Ha engeded, hogy tanácsoljak valamit, akkor túl gyorsan történnek a dolgok, és SEMMIT sem tudunk az emberekről, vagy hogy mi miért történik. 

Az embereknek magyarázatok kellenek ezekre, mert így ez a gyilkosos történet fuccsba megy. 

Több leírás kéne, és hosszabb fejezetek, megnéztem, hány szavasak, és a legtöbb is 1200 volt, ami igen kevésnek számít. Én általában 2000+-t szoktam írni. nagyjából annyi egy normális fejezet szószáma. 

Igazából azt tudom mondani erre, hogy kezdd újra az egészet, ez a négy aprócska fejezet nem egy mennyiség, gondold újra az okokat és okozatokat, hogy mi miért történik, hogyan, és miért. 

Több leírást tegyél bele, erre figyelj, írj le mindent, amire szüksége lenne az olvasónak, hiszen információ hiánnyal nem lehet élvezni a történetet. 

Komolyan. 

Bocsánat, hogy ezt tanácsolom, jó sztori lesz belőle, igaz, én nem szeretem az ilyeneket, de látod, vannak, akik igen. 

Ajánlom még az E/1-es írásmódot, mégpedig Logan szemszögéből, de figyelned kell itt is arra, hogy ne legyen enyhén buzis beütése, ha olvassuk, mert az sem tenne jót. Több érzelmet tapasztalhatnánk így, hiszen annyi mindenen megy keresztül. 

Szerintem a Prológusban leírhatnád  még azt, amit itt az első kettőben jelenítettél meg. Az anyja halálát, és mikor Damien hazaviszi a fiút, és akkor az egész történet kezdődhetne, hogy sok évvel később. 

Mikor a Prológus történik, akkor Log lehetne, alig pár éves, és akkor ezt lehetne E/3ban leírni, hiszen a kisgyerekek még nem tudnak úgy gondolkodni, hogy az ő szemükből írjanak. És itt említhetnéd, hogy Damien elviszi, és megmutatja az anyjának. 

Aztán eltelik tizenvalamennyi év, a srác tinédzser lesz, ott nő fel Damien mellett, gyilkos iskolába jár stb, de ezt már mind az ő szemszögéből. És tegyél bele valami akciót, mondjuk, hogy egy küldetésre kell menniük, és erről szól az egész történetet, hogy hogy vészeli át az egészet. 

Fontold meg! Gyakorolj sokat, hiszen senki nem E. L. Jamesként kezdi vagy Leiner Lauraként. 

Helyesírás/központozás:

Leginkább az utóbbival van gond. A párbeszédeknél:

 - Éhes vagyok   - mondta James, ahogy leült az asztalhoz. 

Látod, itt nincs pont, mivel a mondat utána úgy kezdődik, hogy mondta. És az ilyen igéknél, és oda, ahol a mondat nem lenne értelmes magában, ott nincs pont, és kicsivel kezdjük, amit jól csináltál. 

- Éhes vagyok! - James felállt, nagy lendülettel felborította az üres tányérját, és idegesen elviharzott. 

Oké, itt nem látszik, hogy van pont, de lenne, és a név alapjában is nagybetű lenne, de itt is az egészet naggyal kezdjük. 

Továbbá az írásjelek után nyomj space-t! 

Fontos, mivel sokkal átláthatóbb lesz, elhiheted! Sok helyen csináltad, de rengetegnél viszont nem, azt javítsd ki! 

Figyelj, nem akartalak megbántani, az egész csak azért íródott, hogy fejlődni tudj, és minőségibb történetet adj ki a kezed közül, nem megbántani akartalak. 

Remélem, nem feleslegesen körmöltem le ezt itt mind, és megfogadod a tanácsaimat, nem pedig elküldesz melegebb égtájakra. 

Gondold meg, amiket leírtam!

Interjú Brooklyn Lovegoddal

Sziasztok!

Először is, boldog karácsonyt mindenkinek, remélem hangulatosan és ünnepiesen fog telni mindannyiótoknál. 

Most egy újabb interjút hoztam, mégpedig egy olyat, amiben az egyik kedvenc írónőmnek teszek fel pár kérdést, amire nagyon örülök, hogy válaszolt. 

Nem is húznám tovább az időt! Jöjjön az interjú..

- A sablonkérdés, ami kb. mindenhol elhangzik, de legyen itt is, hiszen minden író innen kezdi. Az első blogjától. Hány évesen döntöttél úgy, hogy megnyitod az első folytatásos történetedet az interneteden? És miért tetted?

- Tizenkét évesen döntöttem úgy, hogy belevágok egy blog indításába, hiszen már akkoriban is megannyi ötlet kavargott a fejemben, aztán újabbak és újabbak jöttek. Már anno is olvastam blogokat, csodáltam a különleges sztorikat, és úgy véltem, a sajátjaimat én is meg tudnám valósítani, így belevágtam, létrehoztam az első történetemet.

- Jelenleg, tudtommal és a blogger profilod alapján, öt történetes blogot is vezetsz. Tudom, az Addicted to love-ot már befejezetté nyilvánítottad, de elárulnád nekünk a titkot, hogy bírod mindezt az iskola mellett, és mennyi időt fektetsz az egészbe és a külön az egyes blogokra? Van köztük sorrend, ami alapján azzal esetleg többet foglalkozol, vagy amazzal meg kevesebbet?

- Eléggé jól tanulok, a tananyagok zömét órán megjegyzem, ebből kifolyólag hamar elvégzem az itthoni tanulást és leckeírást. Leginkább hétvégén van időm blogolni, különösebb sorrendet nem állítok fel, amihez épp kedvem van, ahhoz írok egy fejezetet. Néha gyorsabban megy egy-egy rész alkotása, többnyire két órát vesz el, ha megvan hozzá az ihletem.

- Hogy találod ki a történetben szereplő emberek neveit? Akármelyikbe is olvastam bele, mindegyik különleges volt és nem mindennapi. És mi az oka annak, hogy mind magyarok?

- Egyszerűen imádok nevek után kutatni, mindig feljegyezem az általam gyönyörűnek vélt elnevezéseket, és mikor új történetbe vágok bele, az összegyűjtött nevekből válogatok. Különösebb oka nincs annak, hogy magyar neveket használok, nekem így a könnyebb és bevallom, számomra a magyar megnevezések a legszebbek.

- Honnan jön a rengeteg, egyáltalán nem sablonos ötletek a blogok történeteihez? Hiszen valljuk be, egyik különlegesebb, mint a másik. 

- Nagyon szépen köszönöm, rettentően jól esik ezt látni! Hihetetlenül sok inspirációt ad a való élet, a velem megtörtént dolgok, találkozások, hatással vannak rám az emberek, illatok, helyszínek, ezekből merítek és hozok létre egy naprakész sztorit.

- Elnézést a kérdésért, lehet, hogy valamilyen szinten tapintatlan vagyok, de megkérdezhetem, hogy minek következtében jelenik meg több helyen is a nagy korkülönbség a két szerelmes között? Ott van mondjuk Villő és Zsolt, ahogy az ATL-ben még említetted, hogy Villő előző szerelme, Dávid és a lány  is úgyszintén nem csak pár év különbséggel születtek. Aztán a Shame c. blogodban Kiara és Lénárd sem egy mindennapi házasság. 

- Mint az előző válaszomban említettem, a való életből is elcsenek dolgokat a történeteimhez. Számomra Villő és Zsolt története a legfontosabb, ez az a blog, amely borzasztóan közel áll a szívemhez, mégpedig a korkülönbség miatt. Nemrégiben én is szerelmes voltam egy idősebb fiúba (nem volt ilyen jelentős a korkülönbség, csupán pár év), és ezt egy kicsit felturbóztam, ezek után pedig megtetszett ez, mivel bonyolultabbá tette a szerelmet, a pár életét.

- Ezt is kicsit félő vagyok megkérdezni, de egy másik motívum is szembejött velem három történeted kapcsán, méghozzá az egyházhoz kötött dolgok. (Amivel nincs semmi bajom, félre ne értsd, kérlek.) A legkorábbi történetedben, az Unwantedben a főszereplő férfi egy kántor, ahogy az ATL-ben kiderült, Dávid is az volt a történések előtt, és az egyik legújabb blogodban is, a Feketébe öltöztetvében ugyanúgy megjelenik ez a motívum egy evangélikus lelkész képében. Ez is ugyanúgy az életedhez köthető valamelyest, mint a korkülönbség?

- Evangélikus vagyok, kicsi korom óta a vallás is kitölti az életemet, ezért az általam kreált sztorikba is próbálom belecsmpészni ezt a vonalat. Ezenfelül régóta nagy álmom az, hogy kántorként, esetleg lelkészként gyakoroljam a hivatásomat, így kötődik a blogjaimhoz ez a szál.

- Tudtommal te magad csinálod a blogod kinézeteit. Hogyhogy? Sokkal egyszerűbb lenne más bloggerekkel megcsináltatni, neked pedig csak lógatni a lábad. Legalábbis sokan így gondolják. Igaz, a kinézete így nincs tele mindenféle übermega-hiperszuper kódokkal, de elmondhatom, hogy sokkal szebb így, mintha a fent említett kategóriába illene. 

- Élvezem, hogy magamat készíthetem el a kinézetet, hiszen a stílusomat is tükrözi, illetve bármikor variálhatok rajta, ha nem tetszik, nem illik a történethez. Számomra így könnyebb, ez is a bloghoz tartozik, örömömet lelem benne.

- Milyen érzéssel töltött el, mikor az Addicted to love történetet befejezettnek nyilvánítottad, és ráeszméltél, hogy tényleg befejeztél egy blogot?

- Fantasztikus volt, ugyanis eddig nem volt olyan befejezett történetem, amire büszke voltam. Bevallom, nincs elég kitartásom, és borzasztóan örülök, hogy sikerült! Továbbá a barátaim is büszkék voltak rám, hiszen ismernek, sok megírásra váró ötletem van, folyton-folyvást abbahagyok egyet egy másikért, és amikor bejelentettem, hogy vége, bepötyögtem az utolsó sorokat, roppant mód büszkék voltak rám, és engem ez végtelenül nagy örömmel tölt el. Illetve boldog vagyok, hogy nem hagytam cserben az olvasóimat azzal, hogy nem fejeztem be, nem maradt meg egy lógó sztori, aminek senki sem tudja a végét.

Köszönöm neki, hogy válaszolt a kérdéseimre, és ha ettől kedvet kaptatok a történetei elolvasásához, a címekre kattintva elérhetitek őket.

Addicted to love - A szerelem rabja [BEFEJEZETT]
Unwanted - Felesleges [BEFEJEZETT]
Feketébe öltöztetve [ ,,Ördögbőrbe bújt bűnös.." ]
Méreg és bűbáj [Once upon a time - Egyszer volt, hol nem volt fanfiction]
Shame - Szégyen

Írás toll nélkül ~ Interjú Stella Juniperrel

Sziasztok!
Meghoztam az első bejegyzést Nektek, amit még régebben készítettem, de remélem tetszeni fog, a továbbiakban minden kiderül...

Egyik nyelvtan házinak azt kaptuk, hogy írjunk valamit az egyik publicisztikai műfajban. Sokáig nem jutott eszembe semmi, de aztán beugrott. Írok egy interjút! És kivel? A címből ki is találhatjátok, hogy egy bloggerrel, mégpedig Stella Juniperrel. Nagy rajongója vagyok Stellának, még a blogolásom kezdetekor a Rendezte: az Élet című befejezett történetét olvastam, amiről csak később tudtam meg, hogy az ő tollából származik. Aztán, mikor kritikát írtam az újabb blogjáról, a Love Supreme-ről, beleszerettem abba az irományába is. Egyszerűen fantasztikusan ír, és sajnálatos módon, az is befejezett lett, így választottam őt. Remélem ezáltal ti is jobban megismerhetitek mind az irományait, mint magát, Stellát.

- Szerinted miért van az, hogy a bloggerek többsége más néven publikálja az írásait, mint a sajátja? És te miért pont a Stellát választottad?
- Szerintem sokan egyszerűen nem szeretnék, hogy rájuk találjanak az ismerőseik. Én is így vagyok vele, ráadásul nem is szeretem az igazi nevemet, túl komolytalannak érzem. A Stella onnan jött, hogy még általánosban, egy unalmas nyelvtanórán minden osztálytársunknak adtunk egy angol nevet a padtársammal. Nagyon kifejezőre sikerültek, aztán egy évig ezekkel az álnevekkel írtam a naplómat is. Az én nevem Stella Stafford volt, de mint később kiderült, egy amerikai sci-fi írónőt is így hívnak. Ezért változtattam rajta egy kicsit, és most már jó ideje Stella Juniperként ismer a bloggervilág.
- Mi ösztönzött arra, hogy az első blogodat megnyisd?
- Furán hangzik, de féltékenység. Egyik barátnőm, egyben az első olvasóm mutatta meg egy ismerőse blogját. Valami vámpíros történet volt, visszagondolva elég gyenge munka, de akkor azt éreztem, nekem is ilyennek kell lennem. Rákerestem az interneten a blogolásra, és pár nap múlva el is készült az első oldalam. A bloggerközösséghez valamivel később csatlakoztam: nagyon meglepődtem, mikor azt láttam, milyen sokszínű a közösség, és milyen profi szinten is lehet művelni a blogolást. 
- Hogyan élted át az első történeted befejezését? Mélyen érintett a dolog, vagy rögtön a következőre fókuszáltál?
- Ha jól emlékszem, a vége felé párhuzamosan írtam az előző történet végét és a következő elejét, így nem ért különösebb sokként a befejezés. Persze, mindig furcsa érzés elengedni egy sztorit, és még napokig bennem van, hogy megszokásból leülnék írni, vagy még rajta agyalok, és csak később jövök rá, hogy már vége van. De ezen az állapoton hamar átlendülök, és onnantól kezdve csak a soron következő történetre koncentrálok.
- Hogyan jutott eszedbe ez a cím. Talán egyik este megálmodtad?

- Mint sokan mások a bloggerek közül, én is egy dalszövegből vettem a címet. Bár a történetem alapvetően könnyed és vicces, mégis szeretnék benne egy problémára reflektálni, ez pedig a társfüggőség. A blog szereplőinek többsége csak elkeseredettségében szeretne összejönni Oliverrel. Annyira félnek az egyedülléttől, hogy azt is vállalják, hogy esetleg átejti őket. Erre mutat rá a cím is, és remélem, átjön az üzenet a történeten.

- Hogy jutott eszedbe a történet alapszála? Valós esemény is lappang a sorok mögött?

- A történet nagyon karakterközpontú, ezért talán nem olyan meglepő, hogy először a főszereplőm karaktere ugrott be. Egy egyszerű, vicces történetet szerettem volna, és viszonylag gyorsan kitaláltam az egész történetet. Egyetlen dolgot kellett változtatnom az első ötlethez képest: eredetileg Rachel egy barátja lett volna Olivernek, aki végig támogatja, és igyekszik elfelejtkezni arról, hogy egyébként szerelmes belé. Ebben a változatban az nem tetszett, hogy túlságosan kiszámítható volt. Arra gondoltam, ha már úgyis az első soroktól kezdve egyértelmű lesz, ki mellett fog kikötni Oliver, akkor miért ne járhatnának együtt? Így alakult, hogy a történet a szakításukkal kezdődik - ezt elég ütős nyitójelenetnek éreztem. Persze, ennek megvan az a hátránya, hogy keveset tudunk meg a kettejük kapcsolatáról, ezért igyekeztem visszaemlékezéseket és egyéb utalásokat elhelyezni a későbbiekben. Szerencsére nem valós eseményen alapul az alaptörténet, nem is tudom, hogy reagálnám le, ha egy ismerősöm egyszer bejelentene ilyesmit. Az viszont már előfordult, hogy az epizódokat valós élmény alapján írtam meg. Nagyon sok helyszín és esemény szerepel a történetben, és egy tizenhét éves még nem tapasztalt meg ilyen sok mindent a világból, hát arról ír, amiről tud. Gyakran ihlettek meg saját élmények, vagy könyvben olvasott, filmen látott dolgok. Konkrét cselekményszálakat azonban sose emeltem át, nem is jött volna ki jól. A történet mindig is képtelen volt egy kicsit, nagyon kilógott volna belőle egy igaz sztori.

- Az igen népszerű blogod, a Love Supreme immár befejezett lett. Mi segített abban, hogy ezt a történetet végigvidd?

- Vicces, mert sose volt szükségem különös motivációra. A történet könnyen jött, attól a pillanattól kezdve, hogy kipattant a fejemből Oliver karaktere. Sose voltak nehézségeim a fogalmazással, a történet alakításával, valahogy minden magától jött. Épp ezért áll közel hozzám ez a történet: végig olyan természetes volt írni, mintha ott lennék a szereplőkkel, és csak tudósítanom kellene az eseményekről. Persze az is nagy segítséget jelentett, hogy a kezdetektől sok olvasó állt mellettem, akikért megérte tovább írni. A legtöbb blogger barátom is közülük került ki, nagyon sokat köszönhetek nekik.

- Tervezed már, hogy a Love Supreme után egy újabb blogba kezdesz?

- Történetes blogot valószínűleg már nem nyitok, de egy cikkes-személyes blogot szeretnék betervezni. Sajnos kevés időm van rá, de igyekszem megvalósítani valahogyan.

- Gondolkodtál már azon, hogy valamelyik történetedet könyvben is megjelentesd?

- Szeretnék egyszer komolyabban foglalkozni az írással, de ez még sokára lesz. Jelenleg abban az állapotban vagyok, amikor egy csomó kidolgozatlan ötletem van, és azt se tudom, hová kapjak. Van köztük minden, romantikus történettől fantasyn át jogi drámáig. Ezekkel szeretném egyszer megpróbálni a könyvkiadást, bár tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm. Az Aranymosás írói pályázatát néztem ki magamnak, ide szeretném beküldeni valamelyik elkészült történetemet.Egyelőre viszont tökéletes nekem a Blogger arra, hogy fejlődjek, gyakoroljak, más írójelölteket ismerjek meg, és persze kikapcsolódjak.

- Van más dolog is, amit az írás mellett csinálsz?

- A legtöbb íróhoz hasonlóan én is reménytelen könyvmoly vagyok, bármilyen műfajban olvasok, csak betű legyen. Emellett társastáncolok is, amit csak tavaly kezdtem, de szeretnék fejlődni belőle. Sajnos húzós az iskola, nincs túl sok időm, tizenegyedikben már mindenki az érettségivel sokkol bennünket.

Nagyon szépen köszönöm Stellának, hogy időt szánt rám, és megválaszolta ilyen hosszan a kérdéseket!

25 dal az életemből

Sziasztok!

Astriddal egy közös Tag-et hoztunk nektek, ami a 25 dal az életemből címet viseli. Ezt Mimi oldalán fedeztük fel, nagyon köszönjük neki! 

Na, de mi is ez a huszonöt dal? Pontosabban ötven...

1.) Egy dal, ami a gyerekkorodra emlékeztet:

Barby: 

Sokat gondolkodtam ezen, aztán beugrott. Kiskoromban imádtam a lovakat, ezzel együtt ezt az aranyos mesét is, sőt, volt, hogy sírtam a végén! 

Astrid:

Hogy én ezt óvodás koromban, mennyit énekeltem!:"DDDD

2.) Egy dal, ami az exedre emlékeztet:

Barby:

Ex, az ex az oka mindennek... Emlékszem, ez volt az a film, amit együtt néztünk... 

Astrid:

Nekem még nincs exem, szóval!:"DDDD A legutóbbi "szerelmemről" rakok be egy dalt, így talán ez valamennyire kimeríti az ex fogalmát most!:)

3.) Egy dal, amiről a szüleid jutnak eszedbe:

Barby:

Apa mindig ezt énekelte kiskoromban, mikor aludni mentem.

Astrid:

Anyukám ezt a dalt nagyon szereti, és az egyik kis kori videómban is ez megy!:)

4.) Egy dal, ami megnyugtat:

Barby:

Olyan kis édes ennek a dalszövege, hogy nem tud az ember ilyenkor haragos lenni...

Astrid:

Ez a dal gyönyörű, és megható!*-*

5.) Egy dal, ami a fejedben ragad, akárhányszor csak meghallod:

Barby:

Is it too late now to say sorry???

Astrid:

Hello from the other side....

6.) Egy dal, ami egy jó barátodra emlékeztet:

Barby:

Lyla, gyanús vagy nekem...

Astrid:

Giiiin!*-*

És ő!:)

7.) Egy dal, ami az előző nyárra emlékeztet:

Barby:

The best day of my life <3 2015. 06. 10.

Astrid:

8.) Egy dal, ami az első szerelmedre emlékeztet:

Barby:

And I won't let these little things out of my mouth...

Astrid:

Első osztáály!:)

9.) Egy dal, ami reményt ad:

Barby:

Egy dal, ami 3 perc 27 másodpercre azt érezteti velem, hogy szép vagyok.

Astrid:

Nem tudok mit hozzáfűzni....

10.) Egy dal a kedvenc bandádtól:

Barby:

Directioner <3

Astrid:

Van Dájreksön: Pörfikt

11.) Egy dal a kedvenc filmedből: 

Barby:

Per pillanat talán ez mondható kedvencnek, úgy három év elteltével..

Astrid:

Cukkancsbogár 1:

Cukkancsbogár 2:

12.) Egy dal, amit legutóbb hallgattál:

Barby:

WELLHELLO - Rakpart

Astrid:

Avril is the Perfect Alice!:)

13.) Egy dal, ami egy olyan barátodra emlékeztet, akivel már nem vagytok jóban:

Barby:

Sad story.

Astrid:

Wiguwiguwigu

14.) Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet:

Barby:

"- Hey Angel! Do you know the reasons why we look up to the sky?

- Te Traint hallgatsz?

- Nem, ez Harry."

Astrid:

És a Hush Hush című könyv is milyen jó!*-*

15.) Egy dal, amit szívesen énekelsz:

Barby:

0-24ben!

Astrid:

He was a sk8ter boy....

16.) Egy dal, ami megríkatott:

Barby:

Az utóbbi időben minden megríkatott, de legtöbbször: ez.

Astrid:

Nem sok ilyen van, de ez az egyik:

17.) Egy dal, amitől rögtön táncolni támad kedved:

Barby:

Táncolni, énekelni, főzni.. Minden.

Astrid:

Héj héj, yú yú....

18.) Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallgatod:

Barby:

Túlságosan a sírás küszöbére visz ahhoz, hogy ezt hallgassam...

Astrid:

Radioctive, radioactive

19.) Az első dal a lejátszási listádon:

Barby:

Astrid:

Szevöntíííííín *.*

20.) Az utolsó dal a lejátszási listádon:

Barby:

Astrid:

21.) A jelenlegi kedvenc dalod:

Barby:

Talán ez...

Astrid:

Túl sok van, szóval ha nem haragudtok meg, nem raknám be ide mind az 50000-et!:"DDDD

22.) Egy dal, amit valaki énekelt neked:

Barby:

Az exem énekelte, de úgy képzeljétek el, hogy eszméletlenül bothangja van. :D

Astrid:

23.) Egy dal, amit ki nem állhatsz:

Barby:

Amióta ez folyt egy ideig a csapból... Megutáltam.

Astrid:

Imádom Selenát, de ez....

24.) Egy dal, amire a barátoddal táncoltatok:

Barby:

Astrid:

Woppá gámnám stájl

25.) Egy dal, amit egész nap tudnál hallgatni, és nem unnád meg:

Barby:

Ha már ezt éneklem egész nap, kell hozzá aláfestés is, nem?

Astrid:

We don't give a fuck, and we're never gonna change

Reméljük tetszett ez a kis semmiség! Ha tetszett, nyugodtan Te is töltsd ki! :)

További jó nézelődést és zenehallgatást! 

Társszerkesztő jelentkezik!

Sziasztok!

Engem ért a megtiszteltetés, mivel Astrid felvett, hogy segítsek neki a blogban, itt is szeretném ezt neki megköszönni. 

Lehet, hogy ismertek már, lehet, hogy nem. Barby vagyok, az Édes élet, Finding Each Other és Kitablar írója. Jelenleg még a Blueberries Designnál vagyok trailer készítő és kritikus, és emellett Lyla blogjánál, a Jó blogok tárházán társszerkesztősködök. Szóval igen, kijelentkehetem, elég sok blogom van, de nagyon szeretem őket csinálni, szerencsére magánélet hiánya miatt van is rá időm, nem vagyok egy normális tizenöt éves lány. Többek között imádok zenét hallgatni, óriási Directioner vagyok, de az 5SOS se áll messze tőlem, és van még pár előadó így ezzel. Hatalmas Teen Wolf rajongó vagyok, imádom Dylant, ami az Édes élet szereplőgárdáján meg is látszik rendesen. Továbbá a könyvekkel sem állok hadilábon, sőt, imádok olvasni, bár van, hogy jobban leköt az, amit én írok. Ezért is kezdtem el a könyvkritikás blogomat, vegyítsük a kettőt céllal. Bár ha megkérdezné valaki, melyik a kedvencem, akkor tuti nem tudnék válaszolni, úgy vagyok vele, mindig amelyiket olvasom. 

Nem is tudom, mit soroljak fel még, amit rólam tudni kéne, talán ennyi elég is lesz. 

Még egyszer köszönöm Astridom. <3

Fejléc készítés Pixlr-el, és Befunky-val

Sziasztok!:)

Annyira sajnálom, hogy olyan régen nem hoztam bejegyzést, de jajj....nem volt hozzá időm, de amikor meg lett volna, akkor meg energiám nem volt. Tudom, borzasztó vagyok!:'( 

Viszont ma megszeretném nektek mutatni, hogy én hogyan szoktam fejléceket csinálni. Remélem tudok vele segíteni!:)

Nyissuk meg a Pixlr.com-ot, majd görgessünk le, és kattintsunk a Pixlr Edit-nél, a Launch Web App-ra. Ha ez meg volt, megnyitja ezt az ablakot, ami a képen látható. Kattintsunk a legfelsőre!

Itt beállíthatjuk a méretet. Én most 900x600-ra csináltam. Ha bepipáljuk a transparentet, akkor png lesz!:) OK-zuk le!

Menjünk a fenti Layerre, majd ott az Open Image As Layer-re, ami a gépről nyitja meg a kiválasztott képet. Az alatta lévővel, pedig URL alapján tudjuk!:)

Ha jól csináltuk, a képet beadja, és láthatjuk, hogy ott oldalt szintén van egy Layer modul, ami a rétegeket mutatja. Ezeket rá tudjuk rakni egymásra, illetve egymás alá.

Mint láthatjátok a képet eléggé nagyban adta be. Úgy tudjuk méretezni, hogy fent rámegyünk az Edit-re, és azon belül pedig a Free Transform-ra.

Először is illesszünk be egy alap textúrát úgy, ahogyan a karakterrel is csináltuk.

A képeket át tudjuk színezni, én például most fekete-fehérre szeretném. Ezt könnyen meg tudjuk csinálni, még pedig úgy, hogy rámegyünk az Adjustment-re, azon belül pedig a Hue & Saturation-ra. 

Ha ez megvan, akkor a három közül, a középsőt - Saturation-t - húzzuk le teljesen, majd OK-zuk le.

Most pedig a kép oldalait kéne leradíroznunk. Kattintsunk a radírra, majd ott a Brush melletti számra. 

Ha ez megvan, akkor láthatjátok, hogy ott van pár radír. Menjünk rá a  More-ra, és ott még többet tudunk kiválasztani használatra. Én az első "csomagot" szoktam használni. Ha kiválasztottuk, akkor OK-zuk le.

Általában a 28-assal szoktam radírozni. A Diameter-nél lehet a méretén változtatni.

A kép széleit radírozzuk le, majd rakjunk még rá képeket, és textúrákat, úgy ahogyan ezt is.

Ha ezzel megvagyunk, akkor adhatunk a karakternek árnyékot. Jobb klikk a karakter Layer-én, majd Dublicated Layer.

 Ez megduplázza, de nekünk az eredeti alá kell helyeznünk.

Ha ez megvan, akkor Hue & Saturation.

Most a legalsót nézzük. Ha lefelé húzzuk, akkor az árnyék fekete lesz, hogy ha felfelé, akkor fehér.

Húzzuk kicsit arrébb, hogy látszódjon, és mentsük el: File -> Save -> Itt kiválaszthatjuk, hogy milyen fájlban szeretnénk elmenteni. -> OK.

Nyissuk meg a Befunky.com-ot, és ott a Photo Editor-t.

Az Upload-nál töltsük fel a képet.

Menjünk a Tint-re, és válasszunk ki egy színt. Radírozzuk le ott, ahol azt szeretnénk, hogy megmaradjon az eredeti színe.

A virágnál - Az Artsy-nál - különböző festék effekteket rakhatunk rá.

Viszont arra figyeljetek, hogy amelyiknél ilyen sárga izé van a csücskénél, az fizetős, szóval ne használjátok.

Mindegyik kicsit más, válasszuk ki azokat, amelyikek nekünk kellenek/megfelelnek.

Mentsük el a Save-nél, és a Computer-re menjünk. 

Katt a Save-re és készen is van!:)

Remélem hasznos volt számotokra ez a bejegyzés, és írjátok meg, hogy milyenre lenne igényetek!:)